Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A víz üzenete

 

Nagyon fontos infók:))

http://www.youtube.Emoto Masaru – A Víz üzenete Írta: VOPUS szerkesztő Doktor Masaru Emoto, Nemzetközi Kapcsolatok- és Alternatív Orvoslás-ban szerzett diplomát, 15 éve kezdett érdeklődni a víz gyógyító tulajdonságairól; felvette a kapcsolatot egy kaliforniai kutatóval, aki a mágneses rezonancia technika segítségével tanulmányozta a vízmolekulák finom rezgéseit . Együtt dolgozván ezzel a tudóssal, Emoto professzor feltette a következő kérdést: Lehetséges-e valamilyen látható vagy tapintható módon tükrözni a különböző vízfajtáknak a gyógyító tulajdonságait? A „Szerencsés Ötlet”, ami segített a tanulmány véghezvitelében, az volt, hogy megpróbálta lefényképezni a különböző vízminták megfagyott hatszögű kristályait. Ezekkel az így kapott képekkel igazolta meglepő feltevését: Egyes nagyvárosok folyó vizeiből nyert vízminták nagyon durva felépítésű kristály formában mutatkoztak, míg más forrásvíz minták gyönyörű kristályokat nyújtottak. ily módon bővítette tanulmányát, a világ különböző helyein (gleccserek, tavak, esővíz, kutak) fényképezve a vízkristályokat, annál szebb és meglepőbb kristályokat nyerve, minél távolabb ment az emberi dolgoktól. A fő meglepetés akkor jött, amikor sikerült a fertőzött vizekből nyert szabálytalan alakzatokat csodálatos hatszögű kristályokká változtatni, a vízmintákat különböző hagyományos daloknak, imádságoknak, vagy a klasszikus zenének kitéve. Ugyanúgy, a „közömbös” desztillált vízből nyert kristályok átalakításánál, gyönyörű mértani formákat nyert, a hála szavait suttogván, vagy ellenkezőleg, szörnyű szerkezetű kristályokat kapott kellemetlen mondatok hatására. Másik formája:)) de lényegében nem eltérő ettől:)) A Satsang, nem más, mint egy élő Szentnek a szent gyülekezete. Ez egy „iskola", ahol nem csak tanítanak, hanem a bennünk lévő Istent is megmutatják. Ha egy bizonyos tárgyat tanulni szeretnénk, el kell mennünk abba az iskolába vagy egyetemre, ahol azt a tárgyat tanítják. Ha tanulni szeretnénk a fizikai testünkről, hogy az hogyan pusztul, és hogy hogyan lehet megújítani, akkor egy olyan iskolába kell járnunk, ahol azt a tárgyat tanítják, hogyan tehetünk szert ép egészségre. Ha mérnökséget akarunk tanulni, olyan iskolába kell járnunk, ahol van egy kellő tudással rendelkező mérnök, akitől tanulhatunk, aki át tudja adni a tapasztalatait. Tehát valójában a Satsang egy olyan iskola, ahol azt tanítják "hogyan találkozzunk Istennel". A Satsangon egy olyan Személy ül, aki ismeri Istent, látja Istent, és aki képes másoknak átadni Isten valamilyen megnyilvánulását belül, valamilyen tokét, amivel az kezdhet valamit. Csak egy ilyen iskolát hívhatunk Satsangnak. A "Satsang" szó ténylegesen a lélek egyesítését jelenti a mindent átható, mindenütt létező Istennel. Hogyan lehetséges ez? Ez csak akkor lehetséges, amikor lelkünket megkülönböztettük már a tudattól és a kifelé irányuló készségektől. Amikor megismertük már magunkat, csak akkor vagyunk abban a helyzetben, hogy megismerjük Istent, aki mindent áthat, aki mindenen uralkodik, akiben élünk, és létünket tudjuk. Az emberben lévő Isten vagy az Istenben lévő ember mindenben és mindenkiben látja Istent. Akik fogékonnyá válnak Hozzá, azok szintén elkezdik mindenkiben meglátni Istent. Az Istenember az, aki kapcsolatot tud veled teremteni, aki kinyilváníthatja Istent bennünk és mindenhol. A tanításunk valójában akkor kezdődik el, amikor a testi tudatosságunk fölé emelkedtünk. Az egész univerzumot Ő uralja. Így tehát, ha meg akarjuk ismerni Istent, el kell mennünk egy ilyen Szent Ember társaságába, aki ismeri Istent, aki látja Istent, és aki képes valamit adni nekünk, amivel kezdhetünk valamit, aki képes valamennyire bemutatni az Isten Erőt, amely már bennünk van. Amikor találunk egy ilyen iskolát, felmerül a kérdés, hogy hogyan húzhatunk teljes hasznot annak látogatásával? Amikor egy Szent Mester elé kerülsz, minden másról el kell feledkezned. Mindent hagyj magad mögött, feledkezz meg mindenről, mindenről, ami körül vesz, még a testedről is. Engedd el a tudásodat, azt, amit tanultál. Azt úgy is tudod már. Amikor látjátok ott ülni az emberben való Istent, teljes figyelmedet az Ő szemeibe kell irányítanod, ahol a Benne lévő Isten látszik. A szem a lélek ablaka. Lelke Isten szeretetével van átitatva, Isten dicsőségében csillog. Ha fogékonnyá válsz Rá, megtanulod a szellemiség ABC-jét, ami szavak nélkül adatik, tudatod megmámorosodik, és mindig Rá fogsz gondolni, és amin gondolkodsz, azzá válsz. Fogékonnyá kell válnunk, testünkről és minden külső dologról el kell felejtkeznünk. Ha testünk itt ül, de elménk külső dolgok felé rohangászik, akkor semmi hasznot nem nyerünk a Satsang látogatásából. Ismét hangsúlyoznom kell nektek, hogy a Satsang egy olyan iskola, ahol a lélek újra találkozik Urával, felébred, megrészegül Isten szeretetétől, és szeretete túlcsordul az Ő sugárzásától.. Sok iskola létezik, ahol az emberek a régi időkről mesélnek, és a régmúlt Rishik elméleteiről beszélnek. Idézhetnek régi idők Mestereitől, de ez csak a megértés céljából való. A Fiú ismeri az Atyát, és mások is, akiknek a Fiú fellebbenti a fátylat." Isten minden szívben benne lakozik. Ő az Uralkodó Erő, amely a testben tartja a lelket. Kell valakinek lennie, aki az érzések, emóciók és külső behatások fölött áll. Ő látja Istent, és másokban is kifejleszti azt a szemet, amely képessé teszi őket Istent belülről meglátni. Ő ad valami olyat, amivel kezdhetünk valamit. Kapcsolatot teremt az örökké Változtathatatlan Állandósággal, ami Isten maga. Ezért külső szertartásokra nincsen szükség. Emberként kell Elé járulni, külső formák és jelvények nélkül. Felejtsetek el mindent, amikor Hozzá járultok, és tanuljatok egy olyan valaki lábainál, aki Ismeri Istent, aki képes adni nektek valamit, amivel kezdhettek valamit. Először az elméletet kell megértenetek. A régi idők Mesterei látták Istent, és szintén képesek voltak adni valamit a kezdőknek, akik felkeresték Őket. Másodszor: élmény adatik nektek. Tehát szerencsések vagytok, mondhatnám, hogy látogathattok egy iskolát, ahol kezdetnek adatik valami Isten kegyelméből. Ha a nektek adott dologból és a Satsang látogatásából teljes hasznot akartok húzni, akkor fogékonnyá kell válnotok. Ennek ideje akkor jön el, ha az emberben lévő Isten vagy az Istenben lévő ember parancsait megtartjátok. Az Ő lelke szemein keresztül beszél (Darshan) azokhoz a lelkekhez, akik fogékonyak. A szellemiséget nem lehet tanítani, hanem el kell kapni, mint egy fertőzést: a szemeken keresztül. Valóban szerencsések azok akik, az igaz Mester pillantásában részesülnek. Maradjatok meg bármilyen hitvallásban vagy vallásban ott, ahol vagy, mindez nem számít. Elsősorban emberek vagytok. Ezek a jelvények, amelyeket hordotok, csak a külső testre vannak hatással. Ezek a dolgok nem számítanak a szellemi embereknél. Emberek vagytok Istentől kapott egyenlő jogokkal felruházva, és továbbá tudatos lények, lelkes lények. Lelketek ugyanabból a lényegből való, mint a fent lakozó Istené. Egy cseppje vagytok az Össztudatosság Óceánjának. Emberként csak egyek vagytok. Lélekként is csak egyek vagytok. Mindannyian ugyanazon magasságos Isten imádói vagytok.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Eredeti forrás

(Vopus Szerkesztő, 2012.11.24 23:11)

Eredeti forrás: http://www.vopus.org/hu/tudta-e/emoto-masaru-a-viz-uzenete.html

Üdvözlettel,
a VOPUS szerkesztői